A rég várt hajók
Üresen térnek meg, vagy a mélység foglyai,
A szemek előbb a könnyekből, aztán az álmokból
fogynak ki.

Ne felejts el egyetlen pillanatot se, oly kevés van belőlük.

Ha szereted, bocsásd szabadon! Ha úgy van megírva, visszatér hozzád.

Fáj a lét, a létezés,
A lefekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen,
mindez azért, mert nem vagy velem.

A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez.

Szövegtelen dal, s dús egysége csak
Azt zengi, hogy magadban senki vagy.

A világ teljesen üres, ha nincs benne szerelem, ha nincs, aki a nevedet kiáltsa, ha nincs, aki hazahívjon.

Nézzük reálisan a dolgokat! Próbálkozzunk meg a lehetetlennel!

Aki jót tett, hallgasson. Beszéljen róla az, aki kapta.

Csak az nem hibázik sosem, aki sohasem tesz semmit.

Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik, amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.

Akit szerettünk, nem feledjük,
Bármit beszéljen ajakunk.
Megrezzenünk, ha szóba hozzák,
Őt áldjuk, hogyha meghalunk.

Több jó ember él a világon, mint rossz, csakhogy a rosszak túl nagy zajt csapnak.

Bátornak lenni annyit jelent, hogy csak te tudod, hogy félsz.

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.

Aki nevet, azzal együtt nevet a világ. Aki sír, az egyedül sír.

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

Soha ne vegyük készpénznek, hogy vagyunk egymásnak.

Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.

Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba.

Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.

Légy óvatos, kit engedsz be az életedbe, mert lesz olyan, aki nem óhajt távozni.

Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg.

A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.

Lassan haladok, de sosem hátrafelé.

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.

Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal,
Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal.
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem,
Nevem alá pedig ezt a pár kósza sort vésettem:
Születtem nyolcvan, éltem halálomig,
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.

De azt mondom neked, nézd magad legelőször
Mert lehet, hogy a bűnben mindenkit megelőzöl
És ha úgy látod, hogy minden helyes, amit teszel
Akkor jön majd egy nemzedék, amit a te tetted nevel.

Pár fájó érzés a szívverésnek utat adva született
Pár dobbanásban fogalmazódott meg ez az üzenet
Így egy művészlélek művészettel minden érzést feltár
Ettől a fájdalomtól lesz ez most egy szenvedélyes leltár.

Egy tökéletes kép volt, mikor láttam magam a szemedben,
Meg jó reggelt kívántam, édesen itt feküdtél mellettem,
És amit fülembe súgtál, rávéstem egy padra,
Tökéletes pillanatot ezzel az örökkévalóságnak adva.

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

A szerelem olyan, mint egy kád forró víz – nyakig elmerülsz benne, aztán szép lassan kihűl.

A kihullott könny megbosszulja magát azon, aki okozta.

A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.

Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.

Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.

Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.

Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'

Két ember attól fogva számít igaz barátnak, amikor hallgatásuk már nem jelent kínos csendet.

Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy.

A mosoly egy görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent.

A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret.

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.

Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad.

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
És akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.

Mintha ezer és ezer apró kis szigeten tengetnénk a napjainkat, egy végtelen óceán kellős közepén, csónak nélkül. Persze kiabálhatunk egymásnak, közülünk azonban senki nem hagyhatja el a saját kis szigetét, hogy egy másik emberére hajózzon.

Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni.

Sehol, Soha a neve új hazádnak:
ott vagy. Ott se vagy. Nem vagy. Csak a fáradt
képzelet kapkod a Semmibe utánad.

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára,
éjszaka olvas, folyton levelez,
s a ligetben bolyg, valakit keres,
mikor a lombok őszi tánca járja.

Az ember, akinek mindene megvan ahhoz, hogy jól érezze magát és boldog legyen, egyszerre a világ legnyomorultabb embere lesz. Miért? Mert nincs kivel beszélnie.

Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,
A világ közepén magadat egyedül találod.

Vajon ha én tűnnék el egyszer, azt észrevenné valaki?

Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.

Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve.

Fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem,
Egy gyenge mondat vigasztal: egyedül jobb nekem.

Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes.

Így vagy úgy - egy embernek önmagában semmi esélye sincs.

Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől.

Minden bűnre van bocsánat
Felhőket oszlat a fény
Ne lásd a fehéret feketén
Mindig van remény.

Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.

A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.

Elfojtott dühömet ne lássa más
Csak a falak őrizzék titkomat
Mert bennem őrült láng ragyog
Én idelenn idegen vagyok.

A rózsákat könnyeimmel öntözném, hogy érezzem töviseik fájdalmát, szirmaik szenvedélyes csókját.

Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

Tanuld meg legalább, tanuld meg végre, ki boldogan elfut a szerelem elől és nem gondol a megbánásra, szabadságot nem szerez!

Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az, szívünk rejtekén.

Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!
Az út most kettéágazik, sok minden változik,
Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.

Ha szeretünk, magunkat is másnak látjuk.

Nem lehet kicsit szeretni.
Vagy szeretünk, vagy nem.

Az igazi szeretetet nem adjuk vagy kapjuk, az van.

Az ember nem azt szereti, akit akar, hanem akit tud.

Ellenségről ritkábban derül ki, hogy barát, mint fordítva.

Azt mondják, mielőtt meghalsz, minden lepereg a szemed előtt. Ez igaz is. Ezt hívják életnek.

Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.

Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.

Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

A halál végül ránk nevet. Csak annyit tehetünk, hogy visszanevetünk.

Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is, amelyiket elveszítjük.

Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.

Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!

Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.

Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni.

A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt

Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.

Akit feledni akarunk, arra gondolunk.

Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot.

Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.