Melody
- Gyerekek, ő itt Melody. – Mindenki nevet. A tanár ránéz a lányra.. – Jézusom, azonnal vegyél fel valamit! – Mel magára néz, elpirul hisz nincs rajta semmi ruha. Kiszalad a teremből a mosdóba veszi az irányt, de hirtelen meghallja az iskolai csengőt. „Kicsöngettek volna?” - gondolja.
- Melody! Melody!!! Kelj fel elfogsz késni az iskolából! Ráadásul ez az első napod! – mondta Kathrine miközben lehúzta róla a takarót. Mel felriad, kifújja magát és meggyőződik róla, hogy csak álmodott. Ránéz Kathrine-re, és visszadől.
- Anya te már elkéstél. – mondta álmosan. Kathrine elneveti magát, és az órájára néz.
- De hiszen még csak.. – Kikerekednek a szemei, és kirohan a szobából. – Elmentem. Vigyázz magadra, szia! – És már csak az ajtócsapódást lehet hallani. Melody nagy nehezen ki kel az ágyából, és felöltözik. „ Jaj, ne már ennyi az idő? Ha nem sietek, lekésem a buszt” gondolta, miközben szaladt a megálló felé. Időben érkezett, felszállt a buszra és leült. Elővette búcsú levelét, amit a legjobb barátnőjétől kapott, és egész úton azt olvasta. Anyjával sokat veszekedtek ezen, hogy nem akar elköltözni, de nem tudott mit tenni, mivel Kathrine itt kapott munkát. Megérkezett, leszállt a buszról és az iskola felé vette az irányt. Bement. A lépcsőn felfele menet visszaemlékezett az álmára. „Remélem ez nem fog megtörténni” gondolta. Megszólalt a csengő. Mel megijedt tőle, ezért majdnem hátraesett, de valaki megfogta hátulról.
- Jól vagy? – kérdezte a „megmentője”.
- Igen, hála neked. – nevetett, miközben felnézett, de arcára fagyott a mosoly. Egy fekete hajú, zöld szemű fiút látott maga előtt. Elkezdett hevesen verni a szíve.
- Segítek összeszedni. – mondta, és felvett pár könyvet. De Melody még mindig ugyanúgy állt ott. – Amúgy hogy hívnak? – kérdezte mosolyogva és átadta a könyveket. A lány majdnem elájult a mosolyától.
- Öö.. Mel.. Vagyis Melody. – Érezte, hogy elpirult. – És.. Téged?
- Pete vagyok. – És rákacsintott. Mel még jobban elvörösödött, de észbe kapott.
- Basszus elkéstem. – Gyorsan összeszedte a maradék könyvet és elrohant. – Bocsi majd még találkozunk, szia! – kiáltotta vissza. Bekopogott az osztályterembe.
- Gyere. – mondta a tanár. – Ja, te vagy Melody, igaz? Gyerekek, ő itt Melody! – „ Jaj, ne! Mint az álmomban.. Mindenki nevet, én lenézek és.. Van rajtam ruha? Megnyugodtam. De akkor min nevetnek?” - gondolta magában. – Scarlet! Már megint gúnyolódsz rajtam? Töröld le a táblát, és menj a helyedre! Melody, foglalj helyet, kérlek. – mondta a tanár, és az egyik padra mutatott. – Hol is tartottunk?
- Épp feleltem, de úgy látszik már nem. – nevetett Scarlet.
- Pimasz kis.. – a tanár nem tudta tovább folytatni, mert valaki kopogott az ajtón. – Gyere be. Pete? Már meg sem lepődöm.. Mostanában mindig késel az órámról.
- Bocsi, elaludtam. – mondta, miközben ásított egy óriásit.
- Kifelé! Kifelé!! És ha unatkoznál kinn, leballaghatsz az igazgatóhoz. – üvöltötte idegesen a tanár. Mire Pete végre kiment, a tanár lecsukta a szemét és néhány percig így maradt. „Ez meg mi a fenét csinál?” Kérdezte magában Mel. Kinyitotta a szemét, és ugyanolyan nyugodt volt, mint azelőtt. Elkezdett felírni egy képletet a táblára, és amikor végzett, leült.
- Na, ki tudja a végeredményt? Senki? – Melody féléken jelentkezik – Tudod az eredményt? Na mondjad.
- 27,5. És kimehetnék WC-re?
- Jó a válasz, természetesen. – válaszolt megdöbbenten a tanár. Melody felállt, kinyitotta az ajtót, de fél füllel hallotta, hogy mit mondott Scarlet.
- Kis könyvmoly.. Ezt még megbánja. Az biztos. – Mel becsukta az ajtót, és nyelt egyet. „Remélem nem mondta komolyan..” gondolta.
- Látom, osztálytársak leszünk. Hm. Valami baj van? – kérdezte Pete.
- Nem semmi.. Miből gondolod? – válaszolt halkan, és észrevette, hogy remeg. „Basszus, most aztán biztos egy kis félős csirkének néz.” Pete felállt, odasétált és átölelte.
- Addig ölellek, amíg abba nem hagyod a remegést. Nyugodtan lökj el, megértelek. Hisz még szinte nem is ismersz. – súgta a lány fülébe. Mel abbahagyta a remegést, és az arcához simította Pete kezét.
- Hogy tudnám.. Hogy tudnám ellökni ezeket a biztonságot adó kezeket? – Melody odafordult Pete felé, nézte smaragdzöld csillogó szemeit és a mellkasára hajtotta fejét. „Örökre így akarok maradni! A karjaiban, biztonságban érzem magam.” Pete finoman maga felé fordította a lány fejét, eljátszadozott kicsit göndör sötétbarna fürtjeivel és mélyen meleg barna szemeibe nézett. „ Most meg akar csókolni?” De ezt már nem tudhatta meg, mivel kicsöngettek. A fiú hátat fordított a lánynak, összeszedte cuccait és bement a terembe. Mel még mindig ott állt, mozdulatlanul. Mintha még mindig érezné Pete finom, de mégis férfias illatát. Megrázta a fejét, és lassan bement a terembe.
- Tudod, mi nem szeretjük, ha okoskodnak. Szóval jobb lesz, ha abba hagyod, vagy különben megjárod! – szólalt meg egy ismerős hang a háta mögül. Mel megfordult és Scarlet-et meg még pár lányt látott maga előtt. Remeg. Már megint. De jól esne neki újra, az az ölelés.
- Hagyjátok békén! Nincs jobb dolgotok? – „Ez ő. Pete!” Abbahagyta a remegést és mosolyogva a hang felé fordult. „Nem, ez nem ő. Ugyan hasonlít rá, de Pete sokkal helyesebb. Vagy ő lenne az?”
- Pete? – kérdezte bizonytalanul.
- Nem, én David vagyok. Szerintem te a testvéremre gondolsz. Mindig összetévesztenek minket. – nevetett – Melody, ugye? Ne is törődj velük, nem ütnének meg, mert féltik a körmüket. Már azért is nyafognak, ha lekopott a festék. Mel elmosolyodott, és elkezdte keresni Pete-et. De David megfogta a kezét és visszahúzta maga elé.
- Vigyázz a bátyámmal, nagy nőcsábász. – De Melody mintha meg sem hallotta volna, tovább kereste Pete-et. Megtalálta. Épp Scarlet-tel beszélgetett. Nincs annyi bátorsága, hogy odamenjen hozzá, mivel ott van Scarlet. Inkább elővette szendvicsét, és leült. Megkezdődött a következő óra. Nagyon unalmas volt a többi óra. Valamelyiken véletlenül el is aludt, de a tanár megrázta és kiküldte a teremből. Kint az ajtó előtt csak azt várta, hogy kijöjjön Pete. De nem jött. Vége lett a tanításnak, Melody összepakolta a tanszereit és elindult lefele a lépcsőn. Scarlet kirakta a lábát, és pont David karjaiba esett.
- Bocsi, nagyon sajnálom. Csak véletlen megcsúsztam és.. Pete? Vagyis David? – magyarázkodott.
- David vagyok és semmi baj. Scarlet miatt estél el. – mondta, mélyen a lány szemeibe nézve. Melody elpirult és szinte ellökte magától a fiút. – Hm. Gondoltam. Neked is Pete kell mi? Hát sok szerencsét. Sok riválisod lesz, beleértve Scarlet-et is. – „Scarlet? Na, ne.. Az arra is képes lenne, hogy megöljön.”
- Tévedsz. Nekem nem kell Pete. És senki más. Jól megvagyok én egyedül.. – hazudta. – Bocs, de nem akarom lekésni a buszt. Szia! – „ Még hogy téved.. Igaza van. Nézni akarom smaragdzöld szemét, érezni kellemes illatát és biztonságot adó karjaiban akarok lenni. De ez mind nem lehetséges. Hogy mért? Mert ott van Scarlet. Az a nyafogó liba.” Haza ért. Átpréselte magát a dobozok között, és lefeküdt az ágyára. „ Olyan hülye vagyok. Hiszen jól mondta, még alig ismerem. Ez nem lehet szerelem. Még nem. Bár állítólag van szerelem első látásra.” Kipakolta a táskáját, és a könyvei közül egy hajtogatott levél esett ki. „ Ugyan az az illat. Az a lágy, de mégis férfias illat. Ez Pete-től van! Találkozni akar velem. A parkban? Az meg hol van? Basszus.. Nem érdekel, majd megkérdezem valakitől.” Rendbe hozta magát, átöltözött és lement. Lent sok ember ment sietősen a dolgára, pár embertől meg is kérdezte, hogy hol van az a bizonyos park. De volt aki nem tudta, vagy csak annyira sietett hogy meg sem hallotta Mel kérdését. Leült egy padra, egy kis bokor mellé. Egy kicsivel később mellé ült egy idősebb nő, és elővett egy zacskó madár eledelt. Elkezdte szórni, és már ott is termett egy seregnyi madár. „ Most vagy soha, megkérdezem.”
- Elnézést, nem tetszik tudni, hogy hol van a Park? – kérdezte Melody nagy boci szemekkel, amit egyébként nagyon jól tudott csinálni.
- Hát kicsim, sajnos nem tudom. De nemsokára megjön a barátnőm, talán ő tudja. Tudod én csak hozzá jöttem egy pár hétre. Jaj, nézd csak. Már jön is! – A nő felállt és két puszit nyomott egy sötét hajú nő arcára. – Mary, figyelj. Nem tudod, hogy hol van a park?
- De persze, hogy ne tudnám. Mért? El akarsz menni oda?
- Nem én, hanem a kisasszony. – nevetett.
- Már értem. Ha akarod, elkísérünk oda. Bár nem nehéz elmenni oda. – mondta kedvesen a Mary-nek nevezett hölgy.
- Nem kell elkísérni egyedül is el tudok menni köszönöm. – mosolygott Mel. A nő elmondta neki, hogy merre menjen. Amint végzett, egyből megköszönte, és már rohant is oda. Megérkezett. A park nagyon szép volt, és romantikus. A lány féltékenyen nézte a párokat, ahogy ölelkeznek, vagy éppen sétálnak. „Pete?” Kérdezte magában, miközben egy pad felé tartott ahol egy hasonló kinézetű fiút látott. Minél közelebb ment, annál hevesebben vert a szíve és annál jobban remegett.
- Pete? – kérdezte.
- Igen. Látom megtaláltad a levelem. – mosolygott. – csak gondoltam beszélgethetnénk. Hogy találtál ide?
- Hát.. Az egy hosszú történet. – válaszolt Mel miközben leült a fiú mellé.
Majd még folytatom.. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
